NKK Figyelő

NKK Figyelő

Beszélgessünk egy kicsit a zajvédelemről

2022. július 06. - NKK Figyelő

A közelmúltban ismét napirendre került a Déli Körvasút kérdése. Bár ez egy sokat kritizált beruházás, úgy véljük a kritikusok nem ismerik valójában a projektet. Különösen megmosolyogtató az a kritika, hogy a tervezett vágányhálózat "bonyolult" vagy nehezen áttekinthető. De most nem is erről, és nem is a tehervonatok - elővárosi vonatok vélt konfliktusáról szeretnénk beszélni. Nem a magasnak vélt kivitelezési költségről, ami már 2022 második félévére az időközben bekövetkezett épitőipari-árnövekedés hatására már nem is tűnik olyan magasnak. Beszélgessünk egy kicsit a zajvédelemről!

 

Számomra érthetetlen az a lakossági panasz, amely meglévő vasútvonal mentén születik. Kevés olyan vasútvonal, kevés olyan állampolgár van ma Magyarországon, ahol elmondható az, hogy a lakó, vagy a lakó őseinek háza mellé épitettek egy vasútvonalat. A röszkei vonal felújitása kapcsán merült fel, hogy sose hitték volna, hogy lesz azon a vasútvonalon érdemi forgalom. A vasút jelenleg a legkörnyezetkimélőbb közlekedési mód, igy ennek fejlesztése kivánatos, sőt, természetes - tehát ezeket a szempontokat nem vehetjük komolyan.

Ezért is tűnik nagyon meredeknek az az új tendencia, amely azt vizsgálja, hogy a vasútvonal kerüljék el a lakott területeket - teljesen indokolatlanul növeli többszörösére az előkészitési időt, a kivitelezési időt és költséget, valamint a megnövekedett nyomvonal minden egyéb nyűgét és baját (nagyobb fenntartási költség, vonatközlekedési költség, menetidő, stb.)

A legfontosabb lakossági panaszok a zajterhelésre vonatkoznak. A zajvédőfal, sőt "burok", a Déli Körvasút esetén még mindig nem volt elég - még ingyen kicserélik az összes ablakot a környező lakóházakban. Bennünk az a kérdés fogalmazódott meg, hogy egyáltalán milyen zajforrások vannak egy nagyváros életében, és mennyit számit ebbe a vasút?

A városi zajforrások közül a korszerűtlenebb személygépkocsik, vagy általában véve a motorok mind nagyobb zajt jelentenek, nem is beszélve általában véve a nyüzsgő városi élet egyéb zajairól. Érdemes lenne az érintett utcákban zajmérést késziteni, úgy véljük ezek gyakran nagyobb zajterhelést jelentenek a vasúthoz képest. Egy nagyvárosban nem lehet elvárni a teljes zajmentességet, akinek ilyen elvárásai vannak, az nem a nagyvárosi létben fogja magát jól érezni - Déli Körvasút ide vagy oda. A többi budapesti lakoshoz képest még jogtalan előnyhöz is jutnak azok a lakosok, akik a lakásukon értéknövelő beruházást kapnak, és még egy jó kötöttpályás kapcsolatot a közelben. A környékbeli lakásoknak az értéke növekedni, nem pedig csökkeni fog, bármit is állitson a helyi lobbi szolgálatába állitott ingatlanos. (https://index.hu/gazdasag/2022/06/23/deli-korvasut-ujbuda-ingatlan-lakas-deli-korvasut/) 

A vasúti zajra rátérve pedig ideje tiszta vizet önteni a pohárba: a mai vasút nem az a vasút, ami 100 éve volt, és a mai vasút sem az, ami lesz majd 5-10 év múlva. Valahogy az emberek képzeletében a folyamatosan kürtölő gőzmozdonyok zakatolnak és csikorogva fékeznek a vasúti kocsik. Nézzük is meg, milyen vonatok járnak majd a Déli Körvasúton:

- korszerű motorvonatok (melyek zaja egy villamoséhoz hasonló, ami ugye a városok belsejében közlekedik)

- korszerű mozdonyok és személykocsik (a Déli Körvasúton szinte az összes személykocsi már ma is tárcsafékes, a mozdonyok többsége már ma is korszerű, a korszerűtlenek helyére új mozdonyok beszerzése megkezdődött)

- műanyag tuskós vagy tárcsafékes teherkocsik (amire vonatkozóan európai uniós kötelezvény van, tehát a legzajobb régi tuskós fékrendszer kivezetésre kerül majd).

Különösen sajnálatos, hogy például az utóbbi pont nem jelenik meg soha a Déli Körvasúttal kapcsolatos kommunikációban, pedig ez sokat segithetne a lakossági aggályok kezelésében.

Javasoljuk az NKK részére, hogy egy kiterjedt zajméréssel mutassák be, hogy a korszerű vasútvonalak mentén nincs ok az aggodalomra! Legyen minden állampolgár számára világos, a modern vasútfejlesztés akkor is kell, ha a kertünk végébe halad!

A bejegyzés trackback címe:

https://nkkfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4517876263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása